Skandináv kaland, 6. nap – Új kedvenc európai fővárost avattunk
Az előző napi ízelítő semmit nem mutatott még nekünk a dán fővárosból; igazán csak ma fedezzük fel, bár hamar világossá válik, hogy talán egy-két hét is kevés lenne ahhoz, hogy alaposan bejárjuk Koppenhága minden szegletét, megismerkedjünk gazdag történelmi épületeivel, múzeumaival, izgalmas negyedeivel.
Bringával indulunk egésznapos városnéző túránkra. Néhány perc alatt elérjük a központot, és első utunk a legendás Kis hableány szoborhoz vezet, amely minden útikönyvben és útleírásban megjelenik, mint Koppenhága egyik jelképe, és kötelezően kipipálandó látványosság. A parton kisebb tömeg tolong – mindenki lencsevégre akarja kapni az apró, meztelen nőalakot, amint a talapzatául szolgáló kövön sütteti magát. Később még visszatérünk ide, de most haladjunk tovább…
Megszámlálhatatlan nevezetesség mellett gurulunk el. Utunkba esik például a felülnézetből rendkívül mutatós, várárokkal körülvett, ötágú csillag alakú Kastellet erőd. A Rosenborg kastély, melyet egy gyönyörű, illatozó rózsakert felől közelítünk meg, majd egy pillanatra leülünk a halastó partjára. Kunyeráló kacsák és hatalmas pontyok verik fel a víz csendjét, ahogy egészen közel merészkednek hozzánk. Nem sokkal messzebb áll az Amalienborg és a Christiansborg palota, a királyi rezidencia, megannyi templom, múzeum és emlékmű. Most nem térünk be sehova, kevés rá az egy nap, így csak kívülről csodáljuk meg őket.
A tradicionális dán smorrebrodot azonban mindenképpen ki szeretnénk próbálni, ezért az előre kiszemelt Kobenhavner Caféen felé vesszük az irányt. Nagyon jó értékeléseket olvastunk a helyről, így magasak az elvárásaink. A smorrebrod tulajdonképpen nem más, mint rozskenyér alapra tornyozott különböző feltétek harmonikus összjátéka. Több mint szendvics, de a magyar konyhához szokott gyomrunknak kevesebb is mint tisztességes főétel. Én borjúmájasat kérek, amit egy marék sült szalonnával, hagymával és céklával bolondítanak meg, Dodi pedig dán húsgolyósat. A rozskenyér olyannyira beleolvad az ízek- és textúrák harmóniájába, hogy érezni sem lehet. Mindkettőnknek nagyon ízlik ez a dán specialitás, de azért a desszert hiányzik a végéről, így áttesszük a székhelyünket a közeli cukrászdába, a Conditori La Glace-ba, ahol egy-egy könnyű, habos süteménnyel fojtjuk le az ebédet. A környéken különben egymás hegyén-hátán nőnek ki a hangulatos kis éttermek, kávézók, és a sétálóutcán a csütörtök délutáni időpont ellenére is hömpölyög a tömeg. Az az érzésem támad, hogy ebben a városban talán autóval egyszerűbb közlekedni, mint biciklivel. Dugót sehol nem láttunk, óriási biciklis- és gyalogos forgalmat azonban annál inkább. 😊
Az ebédet ledolgozandó, átkerekezünk a Vor Frelsels templomhoz, melynek tornya nyitva áll a bátrabb turisták előtt. Akkora az érdeklődés, hogy csak előzetes időpontfoglalással és jegyvásárlással lehet bejutni, de szerencsére negyedórán belülre sikerül foglalnunk. Egyre keskenyedő csigalépcső vezet fel a toronyba, egy-egy emeleten a templom történelméhez kapcsolódó kiállított tárgyak, szobrok, és még egy kis bemutatófilm is látható, majd elérkezünk egy nehéz vasajtóhoz, melyen nagy betűkkel, több nyelvre lefordítva az a szöveg áll: csak saját felelősségre. A történet itt válik izgalmassá, ugyanis az eddig keskeny és meredek lépcsők itt még szélsőségesebb irányt vesznek, ahogy egyre feljebb haladunk. Egyszer csak az arcunkba csap a szél, ahogy kiérünk a szabad ég alá. A korlátba kapaszkodva, rogyadozó térddel lépegetünk tovább, miközben meg-megállunk, hogy gyönyörködjünk a lábunk alatt elterülő város lélegzetelállító látképében. Nem véletlenül becézik ezt a lépcsősort „Stairway to heaven”-nek.
A biztonságos földetérés után Nyhavn felé vesszük az irányt, ugyanis sebtében befizettünk egy hajós városnézésre. És milyen jól tettük! A turistahajó Koppenhága csatornáin halad végig, és egy igazán remek idegenvezető kalauzol bennünket végig a parton látható nevezetességek történetén, különös hangsúlyt fektetve az érdekes és szórakoztató részletekre. És akkor egy pikáns sztori erejéig térjünk vissza a Kis hableány szoborhoz. Történt ugyanis, hogy a szobrász, Hans Edvard Eriksen beleszeretett a Királyi Balett híres és gyönyörű táncosnőjébe, Ellen Price-ba. Hogy közelebb kerüljön kiszemeltjéhez, felkérte őt modellnek a készülő műhöz, ám amikor a balerina megtudta, hogy meztelenül kéne modellt ülnie, visszakozott. Végül csak az arcát adta a szoborhoz, míg a testet a művész a feleségéről. Eline Eriksenről mintázta… 😂
A kis hableány szobra
Ilyen és hasonló történetekkel gazdagodunk, miközben ebből a különleges perspektívából is megcsodálhatjuk Koppenhágát – a várost, amelyhez szépségben, rendezettségben, életteliségben és élhetőségben hasonlóval még nemigen találkoztunk. Csatornapartjaival és színes házaival leginkább Amszterdamra emlékeztet, ám valahogy kellemesebb élményt nyújt. Mi, akik utazásaink során inkább igyekszünk kerülni a nagyvárosokat, itt kifejezetten jól érezzük magunkat. Talán még élni is tudnánk itt…? Mindenesetre most sajnáljuk, hogy ilyen kevés időnk jutott Dánia és a lenyűgöző főváros felfedezésére. Ez az ország külön egy teljes hónapot érdemelne. 😊
