Skandináv kaland, 12. nap – (Kicsit sem zökkenőmentes) érkezés Norvégiába

 A Norvégiába történő átkelésünk nem alakul éppen simán. Na, nem mintha bármi problémába is ütköznénk a határon – a problémát mi házilag gyártjuk. Tor-túránk első felvonása, hogy WC kiöntési és vízfeltöltési lehetőségek, valamint LPG gázlelőhelyek után kutatunk az Oslo felé tartó autópálya mentén, ezért minden egyes benzinkútra betérünk, a legtöbbről pedig sikertelenül távozunk. Az egyik helyen Dodi olajat tölt a motorba, de elfelejti visszacsavarni a olajsapkát. Nem, ez nem valami extrém történés, az ehhez hasonlók nálunk napi rendszerességű fiaskók. A szétfolyt olajról csak kilométerekkel arrébb szerzünk tudomást, amikor beparkolunk a legutolsó svéd bevásárlóközpont elé, ahol is én teljes lelki nyugalomban állok neki az ebédfőzésnek, míg Dodi beszerez ezt-azt a plázában. Nem tűnik fel az elhaladó járókelők zavart tekintete – betudom a magyar rendszámnak. Azt errefelé nem sokat láttunk, gondolom, ők sem. Viszont Dodi pánikba hajló arckifejezésére már leteszem a fakanalat. Mint kiderül, az egész motorháztető úszik az olajban… Oké, nem gond, problémamegoldó üzemmód ON. Az utolsó tekercs konyhai papírtörlőnknek fájó búcsút intünk.

A fent említett kényszerpihenőknek hála, az eredetileg 2,5 órásra tervezett út közel 5 órásra duzzad, így hát immár megtépázott idegekkel, visszafogottan örülünk egy sort, mikor átlépjük a norvég határt. Innentől extra figyelmet kell fordítanunk a sebességhatárok betartására, ugyanis horrorisztikus cikkeket olvastunk a témában. Egy csúnyán átlépett sebességhatárért itt be is vonhatják a jogsit (örökre), sőt, akár még börtönbüntetés is lehet a szabálytalan sofőr jussa. Így inkább mindig 5-tel a megengedett alatt haladunk, és enyhe pánikroham kerülget, amikor akár csak megközelítjük az előírt sebességet.

Délután érünk a fővárosba, ahol ismét a Parkoló-para című színdarab sokadik felvonása kerül terítékre. Igaz, letöltöttem az EasyPark nevű appot, és a program szerint mindeddig sikeresen parkoltunk, a kártyánkról azonban ez idáig egyetlen parkolódíj sem került levonásra. Bár büntetőcédulát nem kaptunk, tartunk tőle, hogy itt valami high-tech Big Brother-szerű megfigyelőrendszer működik, ami majd automatikusan kiküld az otthoni címünkre egy horribilis összegről szóló csekket.

Szerdai programunk nem más, mint a mosoda meglátogatása. Csaknem két hét elteltével már eléggé megtelt a szennyesünk, így erre mindenképpen sort kell kerítenünk. Találok is neten egy ígéretes oslói mosodát, ami CleanKokos névre hallgat. Málhás szamárként cipeljük elegáns Aldis szatyrokban a ruhakupacot a belváros közepén, ahol Teslák és Ferrarik zúgnak el mellettünk. Meglehetősen környezetidegen látványt nyújthatunk. Az újabb meglepetés akkor ér, amikor kiderül, hogy a mosoda teljesen automatizált, és egy okostelefonra letöltött appal működik. No problem, a kb. 35 fokos és 80%-os páratartalmú, cserébe kb. 5 négyzetméteres helyen nekiállok letölteni az AppWash-t, miközben a hátamon csorog a veríték. Úgy negyedóra elteltével sikerül kinyitnunk egy mosógépet, és behalmozzuk a szennyest. Közben a földre hull egy-két fehérnemű, zokni… nem baj, a többi vendég biztos remekül szórakozik.

Ezen a napon ez a két kép készült. Szerintem ez mindent elmond.

A közösségi mosás egyetlen fénypontja, amikor átsétálhatunk az egy saroknyira álló cukrászdába, és süteménybe, illetve kávéba fojthatjuk elcseszett napunk miatti bánatunkat. A mosás 40 perc. A szárítás – mint később kiderül: másfél óra. Ráadásul a szárítógép ajtaját a másik oldalról próbáljuk kinyitni ízes magyar káromkodások közepette, mire újabb súlyos percek után kiderül, hogy fordítva nyílik. A többi vendég most már a fejét fogja. Ilyenkor bevett praktikánk, hogy ha valaki rákérdezne, csehek vagyunk.

Legnagyobb meglepetésünkre végül sikeresen zárul a mosás-projekt, jöhet a parkolóhely-kereső projekt, ami egy újabb 1 órás kör. De erről már nem emlékezem meg, elég az hozzá, hogy boldogan és ingyenesen bivakolunk egy focipálya mögötti susnyásban.