Egy utolsó tekeréssel búcsúzunk: 60 km az Erlauftalradwegen

 

Főként a kissé barátságtalan időjárás miatt második nagy gurulásunkra a hazaindulásunk előtti utolsó nap kerítettünk sort. A meteorológiai programok esőmentes délutánt jeleztek, és a nap is előbújt a felhők mögül, így ráböktünk a biciklis térképre, és az Erlauftalradwegre esett a választásunk.

Ez a bicikliút Lunz am See-től a Duna partján fekvő Pöchlarnig fut. Mi ezúttal a kb. félúton lévő Scheibbsig tekertünk.

Lunz am See-ből kiérve rögtön egy forgalmatlan hegyi útra kanyarodunk, ami négy-öt kilométeren át még elviselhetően emelkedik, majd ezt 5-6 km kellemes gurulás követi, ahol az út kiváló minősége miatt akár még a 60 km/h-s sebesség sem észrevehető. A jéghideg menetszél szinte letépi a fejünket. Mivel nem készültünk sapkával, a pulóvereinkből eszkábálunk hevenyészett fejvédőt, de a funkcióját tökéletesen betölti. 😊

Leérve a hegyekből sajnos egy forgalmas közútra váltunk, amit kb. 2,5 km hosszan kell kibírnunk, míg elhagyjuk Gaming határát.

Rövid murvás közjáték után ismét megérezzük a kerekek alatt az aszfalt duruzsolását, ám addig is szemet gyönyörködtető tájak mellett haladunk el, és egy keskeny patak (Gamingbach) kíséri az utunkat. Kienberg magasságában rácsatlakozunk a kijelölt kerékpárútra, és immár biztonságban, az elszáguldó autóktól és kamionoktól elszeparálva folytatjuk utunkat.

A következő szakasz Scheibbsig nagyjából egyenletes, sík terepen zajlik, ám a kanyargós – olykor az apró településekre is betévedő – útvonal, és a gyönyörű hátteret biztosító hegyek miatt kicsit sem unalmas.

30 km tekerés után érkezünk Scheibbs festői városkájába. Készítünk pár képet az Erlauf folyót átívelő hidakon, felkaptatunk a főtérre, és kanyargunk egy keveset a szűk utcácskákon. Természetesen betérünk egy cukrászdába is. Választásunk a Reschinsky cukrászdára esik, ahol a süteményespultban sorakozó látványos finomságok azonnal maradásra szólítanak. Az ízekben sem kell csalódnunk. Talán egy kicsit a kávéban…

A visszautat ugyanezen az útvonalon tesszük meg. Egyre sűrűbb és egyre sötétebb felhők gyülekeznek az égen – nem akarunk kockáztatni. Csak menet közben derül ki, milyen jól döntöttünk: a bringaút visszafelé egészen más arcát mutatja; talán még szebb, mint a másik irányba. A főútvonalakon igyekszünk csalni: inkább felpofátlankodunk a járdára, úgysem sűrűn fordul elő itt gyalogos, mi viszont nagyobb biztonságban érezzük magunkat.

A Gaming és Lunz am See közötti emelkedő ebből az irányból keményebb, de már mi is fáradtabbak vagyunk. Cserébe viszont az utolsó 6 km-t gurulva tesszük meg, szinte tekerés nélkül, és így gördülünk be végül a kemping kapuján.

Mindent összevetve az Ybstalradweggel való összehasonlításban kissé alulmarad, amit főként a közutas szakasznak és a kevésbé jól kiépített bringaútvonalnak köszönhet, de látványban és élményben egyáltalán nem nyújt kevesebbet. Izmosabb combúaknak és e-bringásoknak mindenképpen ajánlott kipróbálni.

Össz. táv: ~60 km

Képek hamarosan…

Népszerű bejegyzések