Skandináv kaland, 16-17. nap – Vízesések, fjordok és a fjordok kapuja: Bergen
A Sysenvatnet-tavat elhagyva rövid utazás után megérkezünk a Voringsfossen vízeséshez. Életemben nem láttam még ilyen szép és hatalmas vízesést, habár az adatok szerint csupán a 83. legmagasabb Norvégiában (182 méter magas, és a víz 163 métert esik). A víz hangos robajjal zuhan alá az elképesztő mélységbe, és a szakadékban valahol középen megbújik egy szivárvány. A zuhatag körül kiépített turistaösvény és több kilátópont is található, így kényelmesen, némi lépcsőzéssel körbejárható, és minden szögből megcsodálható a pazar látvány. Íme:
Következő állomásunk Eidfjord, amely egy kis település a Hardanger-fjord belső ága, az Eid-fjord szájánál. Sajnos a hajókázásról lemaradunk, és ahogy ellenőrizzük a szabad helyeket, döbbenten látjuk, hogy 2-3 napra előre minden hajó betelt. Találunk viszont egy kisvonatot (Troll vonat), ami 300 NOK körüli összegért körbe visz a városban, megáll az egyik legszebb kilátóhelyen, ahol megcsodálhatjuk a kikötő fölé magasodó hegyet, majd megtekinthetjük az 1309-ben épült eidfjordi templomot.
Tovább haladunk Bergen felé. Ezúttal egy kempingben szállunk meg abból a praktikus okból kifolyólag, hogy elintézhessünk még 1-2 mosást. Egyébként teljesen leszoktunk a kempingekről, és a stellplatzokat is csak legvégső esetben vesszük igénybe. Többnyire ingyenes parkolókban vagy éjszakázásra alkalmas, jelöletlen helyeken töltjük az éjszakáinkat. Kicsit zavar is a kempingben a sok vendég, és hogy a német szomszédasszony megállás nélkül, ordítva telefonál. A másik oldalunkon pedig elszabadult egy hiperaktív gyerekcsoport.
Amikor közöltük a recepcióssal, hogy biciklivel szeretnénk
bejutni Bergenbe, nagy szemeket meresztett, és bőszen ajánlgatta helyette a helyi
villamost. Akkor még csak legyintettünk rá: mit nekünk 10-15 km, még ha nagy
emelkedőket kell is megmászni! A gond nem ezzel van, bár néhol szinte
függőlegesen haladunk, hanem, hogy Bergen és környéke egyáltalán nem kedvez a
kerékpárral közlekedőknek. Egy nagyforgalmú közúton indulunk, ahonnan igyekszünk
gyorsan letérni, még azon az áron is, hogy kilométerekkel meghosszabbodik a
táv. De ez még mindig kellemesebb, mint kamionok között lavírozni, és sűrűn
imádkozni az életünkért. Sajnos a mellékutakon és a városba beérve sem javul
sokat a véleményünk a kerékpáros úthálózatról. A bicikliutak- és sávok a
semmiből bukkannak fel, és ugyanilyen gyorsan szűnnek meg minden előrejelzés
nélkül. Az előbb még bátran haladtunk a sávunkban, majd hirtelen autók és buszok
között találjuk magunkat, vagy az andalgó gyalogosokat rebbentjük szét. Sokszor
el is tévedünk, ami annak is köszönhető, hogy a jelölések hiányosak és/vagy
félrevezetőek. A biciklizés itt nehézkes, fárasztó és sokszor kifejezetten veszélyes. Csalódás az eddigiekhez képest. :(
Az útleírásokban első helyen ajánlott kabinos
felvonóhoz érkezünk, amellyel feljuthatunk a 643 méter magas Ulriken-hegyre.
Gyönyörű kilátás nyílik innen a városra, a hegyekre, és távolabb a tengerre. A
kilátóba felérve észreveszünk egy szirtet, ahonnan észbontónak ígérkezik a panoráma.
Sajnos az odaút is észbontó. Sűrű, térdig érő aljnövényzetben, rejtett vízfolyásokban,
mocsarakban és valamilyen állat gyakran elhelyezett ürülékében csoszogva jutunk
el kb. 30 perc alatt az egyébként nem túl távoli úticélunkhoz. A hardcore
túrázás ezennel kipipálva – legalábbis a mi szerény képességeink szintjén. A
látvány azonban tényleg mesés: megérte elverekednünk magunkat idáig – és utána
vissza.
Ezután megérdemeljük mennyei halebédünket, és ezzel együtt végre lehetőségünk nyílik meglátogatni egy skandináv halpiacot. Lazacot és királyrákot kérünk – nincs bátorságunk és szívünk sem kipróbálni a bálna-, rénszarvas-, és egyéb, magyar gyomornak szokatlan állatok húsait.
Rögtön átsétálunk a Bryggen városrészbe, ami Bergen legvonzóbb negyede, és az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Talán leghíresebb épületei a kikötő mentén sorakozó hanza házak. Ezek a színes házak a 14-16. században épültek, amikor Bergen a Hanza-szövetség fontos kereskedelmi központjává vált. A környéket sajnos számos tűzvész sújtotta, melyek során a házak egy része is megsemmisült, másokat pedig lebontottak, vagy az enyészetre hagytak. A megmaradt épületek ma a város büszkeségének számítanak, és éttermeknek, sörözőknek, szuvenírboltoknak adnak otthont.
Sétálunk még a környéken, megnézzük a várat, és barátságos kis utcákon kanyargunk vissza a halpiachoz, ahol a bringákat hagytuk. Tervben volt 1-2 múzeum (pl. a különleges Lepramúzeum), de mára megint mindketten elfáradtunk, és szívesebben pihennénk otthon. Most már biztos, hogy 4-5 napnyi utazás és városnézés után be kell iktatni legalább egy pihenőnapot. Ám már most is legalább három nappal el vagyunk maradva az eredeti tervhez képest, és még szóba került egy kitérő az északi sarkkörre… Lehet, hogy tovább tart majd ez az utazás, mint terveztük.
Hazafelé elered az eső, és vár ránk 15 kilométernyi kalandos tekerés… pont olyan fogösszeszorítósan, imádkozósan és néha káromkodósan, mint ahogy délelőtt. Sikerrel zárul a küldetés. Azt kell mondanom, hogy még az eső is jólesett… nem voltunk felkészülve rá, hogy kánikula és szárazság fogad majd Skandináviában, de az elmúlt két hétben ez volt a helyzet. Holnap indulunk északabbra.